Zánka 2015. tudnivalók

2015.07.17 16:27

„Cserkészen az életre” tábor Zánka július 19-24.
Kedves Szülők és Táborozók!
Rácalmásról és a környező településekről az idén már közel száz gyereket pályáztunk a Magyar Cserkészszövetség szervezésében megvalósuló, az Erzsébet program által támogatott „Cserkészen az életre” táborba. Az elmúlt három évben is ott voltunk Zánkán és felejthetetlen élményekhez juttattuk a gyerekeket. 
Csapatunk minden évben népszerűsíti a tábort, segít a pályázatok megírásában, feltöltésében. Megszervezzük a közös utazást, kísérőket biztosítunk, teherautóval szállítjuk a csomagokat. A tábori élmény része a vonattal történő utazás is, melyet nem kötelező igénybe venni.
Remélem mindenki megkapta a leveleket a nyertes pályázatokról és a tábor önrészét (1000Ft) is befizettétek. Akik velünk együtt utaznak: gyülekező 19-én 7:00 Rácalmás vasútállomáson. Útiköltség diák (50%) 3500Ft, kedvezményes (90%) 1300Ft oda-vissza. Ez az összeg tartalmazza a menetjegyet, gyorsvonati pótjegyet és a csomagszállítás költségét teherautóval, oda-vissza. Azoknak tudjuk ezt a pluszszolgáltatást biztosítani, akik július 12-ig eljuttatják hozzánk az útiköltséget, hogy elővételben meg tudjuk venni a jegyeket. Visszaérkezés július 24-én 16:18-kor, az állomásra.

Mellékelem az általunk javasolt felszereléslistát, amit ki lehet nyomtatni. A gyerekek nyaralását két dologgal lehet elrontani: mobiltelefonnal és sok zsebpénzzel.
Megérkezés után regisztrálunk és őrsökbe és rajokba osztjuk a táborozókat. A többi táborlakó megérkezéséig strandolunk egyet (a fürdőfelszerelés legyen kéznél!).
Elérhetőségeink:
Név: 1406. számú Szent Miklós Cserkészcsapat
Cím: 2459 Rácalmás Erdő sor 16.
Parancsnok: Blau Sándor csst.
Telefon: 30/4379109
E-mail: blau@gepida.ro
Web: https://almasicserkeszek.webnode.hu
Facebook: https://www.facebook.com/groups/525792540830465/
Esemény: https://www.facebook.com/events/668754206590882/

Zánka - felszerelések listája
Iratok: személyi igazolvány, diákigazolvány, kedvezmény kártya, TAJ-kártya, vagy másolata. Zsebpénz 2-3000Ft-nál ne legyen több!
Egészségügyi nyilatkozat – indulás előtt begyűjtjük!
Az útra: elemózsia, folyadék.
Ruházat
Fehérnemű zacskó: minden napra zokni, bugyi/gatya, alvóruha.
Meleg holmik: melegítő, pulóver, dzseki.
Egyéb ruhák: Polók minden napra, strapabíró hosszúnadrág (túra, tábortűz), esőkabát, bakancs/túracipő, sportcipő, papucs, fürdőruha, strandtörölköző, naptej. Cserkészeknek: cserkészing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű, keretmese ruha.
Tisztálkodó csomag: fogkefe, fogkrém, szappan, papír zsebkendő, lányoknak betét, törölköző.
Felszerelés: hálózsák, túrazsák,polifoam/derékalj.
Egyéb : kulacs, zseblámpa/fejlámpa, íróeszköz, jegyzetfüzet, sapka. 
Amit ne hozzatok: telefon, elektromos kütyük, bankkártya. 
Ételt, nassolnivalót az első nap este közösen megesszük/kidobjuk! A sátrakban élelmiszert tilos tárolni! A kánikulában minden romlandó, a hangyák pedig minden morzsát megtalálnak…